Forrás: drmuranyiildiko.hu
2022.szeptember 2.
„Mi a bajod?” – „Semmi.”
Vajon hányszor hangzott már el a világtörténelemben ez a rövid párbeszéd?
Miért olyan nehéz beszélni az érzelmeinkről?
Az érzelmeink különböztetnek meg minket egymástól, ettől vagyunk egyediek, különlegesek.
Kapcsolatainkban azonban mégis félünk kitárulkozni, megmutatni valódi önmagunkat a másiknak, amiből rengeteg félreértés, konfliktus adódik.
Dönthetünk úgy, hogy lezárunk, elkerüljük a konfliktust, abban a reményben, hogy ha nem teszünk semmit, abból baj nem lehet. Ez a stratégia azonban a legtöbbször egy kelepce, mert ebből a befagyott helyzetből csak vesztes-vesztes eredménnyel zárhatják a vitát a felek.
Természetesen vannak olyan szituációk, ahol éppen az elkerülés lesz a jó megoldás, mert pl. nincs még elég információnk a döntés meghozatalához, ezért inkább elkerülő üzemmódban próbálunk egy kis időt nyerni vagy csak nem akarunk csip-csup ügyekkel foglalkozni és ezért kerüljük a kommunikációt, a konfliktust.
Ha a beszélgetésben valakivel csak az udvariaskodás szintjén, a szimpla „Hogy vagy?” kérdésig jutunk el és maximum az időjárásról beszélgetünk, azt is csak röviden, akkor a kapcsolat üres, érzelemmentes, személytelen marad és ez gyakran komoly feszültséget generál bennünk.
Akik nagy ívben kerülik az érzelmekről való kommunikációt, azok távolságtartók, tárgyilagosak, így igyekeznek a biztonságos közegükben tartani magukat. Ezzel a taktikával próbálják elkerülni az olyan helyzeteket, amelyekben sebezhetővé válhatnak, de az is lehet, hogy egyszerűen félnek az elutasítástól, az előítéletektől vagy attól tartanak, hogy az eddig kialakított életük összeomlik körülöttük.
Sokak fejében felmerül ilyenkor az önostorozó szörnyű gondolat, hogy „Mi van, ha nem vagyok szerethető?” – az önbecsülés témája szintén nagyon fontos, de most nem kanyarodnék el ebbe az irányba.
Szóval, ha nehéz napunk van, akkor a konfliktusok, negatív érzések könnyebben a hatalmukba kerítenek és letaglóznak minket. Különböző reakciókat váltunk ki egymásból és ilyenkor nehéz ezekről beszélni. Van akinél beindul az önhibáztatás vagy épp ellenkezőleg, a másikat kezdi el hibáztatni. Néha dühöngünk, sajnáljuk vagy szégyelljük magunkat. Egy azonban biztos, hogy kikerülünk a komfort zónánkból és rögtön bekapcsolnak a félelmeink. Azt mondják attól félünk a legjobban, amit nem tudunk kontrollálni és minél inkább megpróbáljuk irányítani, annál inkább befeszülünk. Szerintem egy nagyon igaz.
Fontos, hogy ne nyomjuk el az érzéseinket és ne tagadjuk meg a félelmeinket! Fogadjuk el őket, mert ez lesz az első lépcső a fejlődésünkben.
Előfordulhat, hogy dühösek, szomorúak, csalódottak leszünk, aztán pedig jönnek a kifogások és az önbizalomhiány.
Inkább begubózunk, visszabújunk a csigaházunkba és besöpörjük a szőnyeg alá a problémát. Ezzel az a baj, hogy nem szünteti meg a probléma gyökerét, a konfliktus újra és újra a felszínre kerül és egy idő után robban.
Új – a szokásostól eltérő, kreatív – gondolkodásmódot igényel, hogy ebből a helyzetből tovább tudjunk lendülni és új nézőpontot találjunk, ahonnan másként látjuk majd a dolgokat. A változás, fejlődés azonban ezen az úton keresztül vezet. Kockázatvállalással jár, kell hozzá egy nagyfokú rugalmasság, de megéri!
…és hogy mi történne, ha végre összeszednénk minden bátorságunkat, felvállalnánk önmagunkat és elkezdenénk az érzelmek szintjén kommunikálni?
Ha képesek vagyunk félretenni a félelmeinket, megnyílni a másik előtt és őszintén beszélni az érzelmeinkről, akkor szintet léphetünk a kapcsolatainkban.
A tartalmas, mély beszélgetések által lehetőségünk nyílik jobban megismerni a másik embert, megoszthatjuk vele örömünket, bánatunkat és a legtöbbször rájövünk, hogy senki sem tökéletes. Minden embernek vannak hibái és erényei, egyik sem jó vagy rossz, hanem egyszerűen más. Ha kölcsönösen meglátjuk és elfogadjuk ezeket a különbözőségeket és hasonlóságokat, akkor erősebbé és kiegyensúlyozottabbá tehetjük a kapcsolatot.
Innen már nem csak fekete-fehérben látszódik a világ, hanem a szürkében, az árnyalatokban megtalálhatjuk a megoldókulcsokat.
Persze ez így egyszerűen hangzik, de megvalósítani azért nem könnyű.
A mediációban ügyfeleimnél sokszor tapasztalom, hogy úgy ítélkeznek egymásról, hogy valójában nem is ismerik egymást. Ilyenkor hangzik el, hogy: „Ó, hát én tudom mit gondol…mindig így viselkedik, 20 éve ismerem, stb….”
Próbálnak tenni valamit a kapcsolatért, de mindig rosszul sül el a dolog, mert valójában nem tudják mire vágyik a másik. Elfelejtik ugyanis megkérdezni egymástól, hogy „Hogy érint ez téged?” „Te mit szeretnél?” vagy megkérdezték százszor, de a másik annyira el volt merülve a saját világában, hogy nem is érzékelte a kérdést. Valahogy sose sikerül az érzelmekről, vágyakról, álmokról beszélgetni. Ehelyett a saját elképzeléseik, feltételezéseik, korábbi tapasztalataik alapján cselekszenek, azt a bizonyos piros gombot nyomogatva, amitől a másik megőrül.
Mit érdemes tenni, hogy javuljon a kapcsolat?
- Ismerjük fel és fogalmazzuk meg érzéseinket, vágyainkat, szükségleteinket!
Alap érzelmeinket viszonylag könnyen beazonosíthatjuk a non-verbális kommunikáció útján a mimikából, egy arcrándulásból, szemöldökvonásból tudhatjuk, hogy mi a helyzet. pl.: Félek, mert valami negatív dolog történt? Szomorú vagyok, mert veszteség ért? Haragszom valakire? Irtózom valamitől? Örülök, boldog vagyok? Váratlanul meglepődtem?
Komplexebb érzelmeink már sokkal összetettebbek, több érzelem együttesen alkotja őket, ez esetben több jelzésre van szükség a felismerésükhöz.
- Osszuk meg a másikkal érzéseinket, vágyainkat, szükségleteinket!
(Ne virágnyelven, hanem tiszta, egyszerű, érthető formában.)
- Győződjünk meg róla, hogy a másik jól értette, amit mondtunk! (Kérjünk visszajelzést, kérdezzünk vissza, hogy „Mit értettél meg abból, amit elmondtam?” – ezzel tisztázhatjuk rögtön a félreértéseket.)
- Fejezzük ki a hálánkat, örömünket, a szeretetünket!
(Lehetőleg ne úgy, mint az egyszeri székely bácsi, aki azt mondta a feleségének: „Mit kérdezgetsz állandóan? Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek, ha valami változik, majd szólok.”)
- Mondjuk el azt is, hogyha valamitől rosszul érezzük magunkat, de tegyük hozzá, hogy mire lenne szükségünk, hogy ez a helyzet javuljon!
A megfelelő érzelmi kommunikáció olyan újfajta „használati utasítást” ad egymáshoz, amivel elkerülhetők a félreértések és sokkal oldottabban, nyugodtabban, boldogabban lehetünk jelen a kapcsolatainkban. Pozitívuma továbbá, hogy fejlődik az érzelmi intelligenciánk (EQ) is.
Jöhetnek nehezebb időszakok (pl. életközépi válság), amikor nemcsak a tiszta és folyamatos kommunikációra van szükség, hanem a mélyebb önismeretre és arra is, hogy őszintén beszéljünk egymással az érzelmeinkről, vágyainkról, szükségleteinkről és képesek legyünk a megszokottól eltérő módon, másként rátekinteni a helyzetre.
Az élet időről időre kihívások elé állít minket és a kapcsolatainkat is.
Érdemes ilyenkor elgondolkodni rajta, hogy
„Vajon mit akar mutatni nekem ezzel az élet?”
Nyilván nehéz, hogy komfort zónán kívülre kerülünk, de amit ott találunk, azzal bizonyosan dolgunk van.
Ne félj szembenézni önmagaddal és dolgozz a kapcsolataidon!
Ne hagyd veszni!
Éld meg minden percét, mert amikor majd lepörög előtted életed filmje, akkor nem a materiális dolgok fognak számítani, hanem az, hogy
Mit tettem meg?
Mit hagytam ki?
Ki szeretett?
Kit szerethettem?
